Rasmus örökbefogadása
European Shorthair · Férfi · Kisbárány · 4 hónapok
Rasmus, egy fiatal, szerető kandúr macska új otthonra vágyik. Egy testvérével együtt találták meg, és gondozók nevelték fel. Gyorsan talált új otthonra a testvérével, de ahogy néha előfordul a kézben nevelt kölyköknél, egy szokást fejlesztett ki, hogy szopogatja és eszi a takarókat. Bár ez a szokás aranyosnak tűnhet, harapássá és takaróevéssé alakult. Az anyja elhozta őt az állatorvoshoz, aki biztonsági szempontból is megvizsgálta, és egészségesnek találta. Nem maradhat a régi otthonában, és visszatért az állatmenhelyre. Egyetlenegy szobában van, ahol nincsenek takarók. A „pica” nevű állapot, ami azt jelenti, hogy nem ehető dolgokat eszik. Ez önmagától elmúlhat, általában 1-2 éves kor között, de nem biztos. Rasmus egy kedves kisfiú, aki szereti az embereket, korra való tekintet nélkül, és a legtöbb más macskát. Csodálatosan néz ki, és köré gyűjti az embereket. Érdeklődő és játékos, és szereti a szabadban szaladgálni a mezőkön és réteken. Itt az állatmenhelyen minden nagyon korlátozott, és nincsenek mezők vagy rétek. Szeretne egy igazi családhoz költözni, ahol sok időt tölthetnek otthon (pl. otthoni iroda), hogy szorosan figyelemmel kísérhessék, és egy szerető, szociális, hasonló korú kandúr macskával legyen körülvéve. Miután megszokta az új környezetet, szeretne kijárni. De ki akarja elvinni? Egy kedves, aki el kell, hogy távolítsa az összes takarót, vagy csak akkor engedje neki, hogy takarót használjon, ha felügyelik? Nem rágja szét a műanyagot vagy a karcolóoszlopot, de vajon elég lesz-e, hogy szeressük... Annyira reménytelennek érzem magam... Mijaujauja!
Olvasd el az eredetit (de)
Huhu, ich bin’s, Rasmus – ein junger, lieber Kater von knapp 1,5 Jahren. Ich wurde als kleines Kitten mit Geschwisterchen gefunden und liebe Tierpflegende haben uns dann mit der Flasche großgezogen. Schnell fand ich mit meinem Bruder ein neues Zuhause und es war toll dort. Doch wie es manchmal so ist bei Kätzchen, die von Hand aufgezogen wurden, entwickelte ich eine Unart – ich fing an, an Decken zu nuckeln. Nun sagen Sie bestimmt: Das ist doch süß! Doch aus dem niedlichen Nuckeln entwickelte ich ein Anknabbern und Auffressen der Decken. Meine Katzenmutti ließ mich sofort beim Tierarzt „auf den Kopf” stellen, der Doc hier tat das zur Sicherheit auch noch einmal – ich bin kerngesund. Mir fehlt nix. Naja, auf jeden Fall konnte ich nicht in meinem alten Zuhause bleiben und so bin ich nun wieder hier gelandet. Ganz allein in einem schönen Zimmerchen – ohne Decken. „Pica” heißt das, was ich habe – und meint das Fressen von unverdaulichen Dingen. Das kann auch von ganz allein wieder weggehen – meist im Alter zwischen 1 und 2 Jahren. Muss es aber nicht… Nun denn, ich bin so ein Schatzkater und ich liebe alle Menschen, egal ob alt oder jung, und die meisten anderen Kater auch. Ich sehe dazu auch noch zuckersüß aus und wickle jeden um meine Pfötchen. Außerdem bin ich sehr neugierig und verspielt und tobe nur zu gern draußen über Wiesen und Felder. Hier im Tierheim ist das alles natürlich sehr begrenzt – und Wiesen oder Felder gibt es hier schonmal gar nicht. Deshalb möchte ich hier so gerne wieder ausziehen, in eine richtige Familie, die viel Zuhause ist (z.B. Home-Office), damit ich gut beobachtet werden kann – und mit einem lieben, sozialen Katerkumpel in ungefähr meinem Alter. Dazu möchte ich nach einer Eingewöhnung wieder Freigang bekommen. Doch wer möchte mich schon nehmen? Einen absoluten Zuckerkater, für den Sie alle Decken wegräumen müssten bzw. wo ich eine Kuscheldecke nur dann haben darf, wenn ich unter Aufsicht bin? Immerhin knabbere ich kein Plastik und auch keine Kratzbäume an, doch ob das reicht, um mich liebzuhaben … ich fühle mich so hoffnungslos … Mijaujaujau!
Megjelent 4 nappal ezelőtt
