Becky örökbefogadása
European Shorthair · Nő
Helló és egy megijedt nyávogás, kedves emberek. Becky vagyok, egy 2 éves macska. Én is az utcán találták meg, és nagyon szerencsés voltam, mert ha mindenki elfordította volna a fejét, akkor fájdalmas halálom lett volna... Miért? Fájdalmas combnyak törésem volt, egy rossz harapott sebem és mindenek felett egy lüktető tályogom. Alig tudtam állni a lábamon - minden fáj. Mijaujauja! Az orvos a fejét fogta és megpróbálta a legjobbat. Mindazonáltal, az egyik hátsó lábamat nem lehetett megmenteni. Most nincs meg. De mi macskák nem sírunk amiért volt - a jövőre nézünk. És ez nekem azt jelenti: nincs több fájdalom. És még mindig tudok ugrani, mint egy normális macska - akár a magas karomfúróm is. Csak jól érzem magam három lábammal. Nyávogás! Mindazonáltal, be kell vallanom, hogy az állatmenhely nem igazán nekem való. Nem szeretem itt lenni. Kezdetben még a személyzetemnek is nagyon rossz voltam, mindenkit morogtam és távol tartottam magam. Ez már nem így van, én is kijövök a barlangomból és nem rejtek el mindig. Nos... Nem vagyok már régóta egy simogatható macska. De ki tudja, mi lesz egy új otthonban? És ez az, amit most keresek. Természetesen szeretnék újra kijutni a szabadba, de ez nem lesz könnyű, mert nem szeretem a többi macskát és pozitív Corona tesztet kaptam, ami csak más macskákra lehet fertőző. Tehát a szabadba jutás jó lenne nekem - ez lehetne egy szépen hálós terasz, egy kerítéssel ellátott kert vagy egy nagy erkély. Ehhez sürgősen nyugodt, megértő emberekre van szükségem, akik hagynak magamra haladni és nem feltétlenül egy simogatható macskát akarnak. Mert hogy valaha is az leszek... Ma nem ígérek semmit. Nyávogás! Ó - a serdülőkorú gyerekek is tetszhetnek nekem, ha nem akarnak folyamatosan simogatni, hehe!
Olvasd el az eredetit (de)
Hallo und ein ängstliches Miau, liebe Menschen. Ich bin Becky, eine 2 Jahre junge, getigerte Katze. Auch ich wurde draußen gefunden und hatte ganz großes Glück, denn wenn alle weggeschaut hätten, wäre ich qualvoll gestorben … Warum? Ich hatte einen schmerzhaften Oberschenkelhalsbruch, eine schlimme Bisswunde und zu allem Überfluss auch noch einen pochenden Abszess. Ich konnte mich kaum noch auf den Beinen halten – mir tat alles weh. Mijaujaujau! Der Doc schlug die Hände über dem Kopf zusammen und gab sein Bestes. Trotzdem konnte mein eines Hinterbein nicht gerettet werden. Nun ist es ab. Doch wir Katzen jammern ja nicht dem hinterher, was war – sondern wir freuen uns auf das, was kommt. Und das bedeutet für mich: Ich habe keine Schmerzen mehr. Und ich kann weiterhin wie eine normale Katze springen – sogar bis auf meine hohe Kratztonne. Ich komme eben gut mit meinen drei Beinen zurecht. Miau! Trotzdem muss ich zugeben, dass das Tierheim echt nichts für mich ist. Ich mag hier nicht sein. Anfänglich war ich sogar richtig gemein zu meinem Personal und habe alle nur frech angefaucht und auf Abstand gehalten. Das hat sich nun schon gegeben, ich komme auch raus aus meiner Höhle und verstecke mich nicht mehr die ganze Zeit. Gut … eine Schmusekatze bin ich noch lange nicht. Doch wer weiß, wie das in einem neuen Zuhause wird? Und das suche ich nun. Natürlich hätte ich gern wieder Freigang, doch das wird nicht ganz einfach werden, denn andere Katzen mag ich nicht und ich wurde Corona-positiv getestet, was allerdings nur (!) für andere Katzen ansteckend sein kann. Also wäre gesicherter Freigang gut für mich – das könnte eine schöne, eingenetzte Terrasse, ein eingezäunter Garten oder ein großer Balkon sein. Dazu brauche ich unbedingt ruhige, verständnisvolle Menschen, die mich in meinem Tempo ankommen lassen und die nicht unbedingt eine Schmusekatze haben wollen. Denn ob ich je eine werde … da verspreche ich heute noch nix. Miau! Ach – jugendliche Kinder könnten mir auch gefallen, wenn sie mich nicht ständig streicheln wollen, hehe!
Megjelent 2 héttel ezelőtt
