Moritz örökbefogadása
Keverék fajta · Férfi · Kölyök · 4 hónapok
Max és testvére Moritz azok a kölykök, akiknek tragikus sorsa sok romániai kutyára jellemző. Együtt átírhatjuk-e történetüket? Egy óvatos, félénk nőstény kutya kölykei voltak Románia utcáin, egyik testvérük meghalt, és többször is elüldözték őket. Anyjuk korán megtanította nekik az emberektől való tartózkodást, amit gyorsan magukévá tettek. Amikor végül befogták őket ivartalanításra, hogy anyjuk ne szülhessen több kölyköt, érthetően félénkek maradtak. Most körülbelül fél évesek, boldog, játékos kölyökké nőttek, jól kijönnek más kutyákkal. Mindazonáltal sosem tudják teljesen elvetni az emberek iránti félelmüket. Nem félnek a kutyáktól; örömmel játszanak velünk, és kevéssé érdekli őket az ember. Időnként érdeklődést mutatnak, közelebb jönnek és megnézik. De amikor megváltoztatjuk a pozíciónkat, rögtön újra ijesztőnek találják minket, ami hangos kiáltásban nyilvánul meg. A helyi állatvédők, akik ismerik őket és naponta gondoskodnak róluk, megérinthetik őket, ami nagy reményt ad arra, hogy otthonra lelhetnek és megbíznak majd a családjukban. Amire a kettőnek szüksége van, az egy egymástól elkülönített otthon, ideális esetben egy magabiztos első kutyával, aki megmutatja nekik, hogy az emberek igazán kedves lények. Időre és türelemre van szükségük, tapasztalt emberekre, akiknek nincsenek magas elvárásaik, akik nagyon lassan megmutathatják nekik, hogy érdemes csatlakozni hozzánk. Nem tudjuk, mennyi ideig tart majd ez a folyamat. Feltételezzük, hogy mindig problémáik lesznek az új emberekkel, de tanulhatnak és szeretnék, ha az emberek nem lennének azok a félelmetes kétlábú lények, aminek eddig gondolták őket. A kettő egy csendes otthonban élne jól, gyerekek nélkül, jól kerített kerttel, ahol lassan és saját tempójukban, de szelíd kitartással tanulhatnák meg felfedezni a világot az emberekkel együtt. Sok mindent tapasztaltak már fiatal életükben, és nagyon reménykedünk értük, hogy történetük még nem íródott véglegesen, és nem kell egy életüket a menhelyen tölteniük.
Olvasd el az eredetit (de)
Max und sein Bruder Moritz sind zwei unserer Sorgenkinder, deren tragisches Schicksal stellvertretend für so viele Hunde in Rumäniens steht. Können wir gemeinsam ihre Geschichte neu schreiben? Die beiden wurden als Welpen einer vorsichtigen, ängstlichen Hündin in den Straßen Rumäniens geboren. Eins ihrer Geschwisterchen starb und sie machten immer wieder die Erfahrung, davongejagt zu werden. Ihre Mutter brachte ihnen früh bei, dass sie die Menschen meiden sollten und dies verinnerlichten sie schnell. Als sie endlich eingefangen werden konnten, damit ihre Mutter kastriert und dieses Leben weiteren Generationen von Welpen erspart werden konnten, zeigten sie sich verständlicherweise weiterhin sehr scheu. Mittlerweile sind sie ca. ein halbes Jahr alt und untereinander zu fröhlichen, verspielten Junghunden herangewachsen. Auch mit anderen Hunden verstehen sie sich gut. Die Scheu vor Menschen konnten sie jedoch nie ganz ablegen. Sie sind keine Angsthunde, tollen auch in unserer Anwesenheit fröhlich umher, zeigen aber kaum Interesse an uns. Gelegentlich sind sie neugierig, kommen näher heran und schauen. Ändern wir jedoch unsere Position, finden sie uns direkt wieder gruselig und tun dies lautstark kund. Die Tierschützerinnen vor Ort, die sie kennen und täglich betreuen, können sie anfassen, was uns große Hoffnung macht, dass die beiden sich auch in einem Zuhause einleben und in ihrer Familie Vertrauen fassen können. Was die beiden benötigen, ist ein Zuhause getrennt voneinander, idealerweise an der Seite eines souveränen Ersthundes, der ihnen zeigt, dass Menschen wirklich nette Geschöpfe sind. Sie benötigen Zeit und Geduld, erfahrene Menschen ohne große Ansprüche, die ihnen sehr langsam zeigen möchten, dass es sich lohnt, sich uns anzuschließen. Wie lange dieser Prozess dauern wird, wissen wir nicht. Wir vermuten, dass sie mit neuen Menschen immer Probleme haben werden, aber durchaus lernen können und wollen, dass Menschen nicht die gruseligen Zweibeiner sind, für die sie sie immer gehalten haben. Die beiden gehören in einen ruhigen Haushalt ohne Kinder, mit einem gut eingezäunten Garten, in dem sie langsam und in ihrem Tempo, aber mit sanftem Nachdruck lernen können, die Welt mit ihren Menschen zu erkunden. Sie haben so viel erlebt in ihren jungen Leben und wir wünschen uns sehr für sie, dass ihre Geschichte nicht jetzt schon geschrieben ist und sie nicht eine Zukunft im Shelter erwartet.
Megjelent 2 hónappal ezelőtt
