Abu örökbefogadása
Keverék fajta · Ismeretlen · Idős · 9 évek
Szia... A nevem Abu és soha nem volt otthonom. 9 éves vagyok és tudom, hogy nem az a kutya akit mindenki keres. A szőrömben már vannak szürke szálak, a méretem nem olyan mint egy kis kistestű ebé és a szememben látszik a fáradtság amiért egész életemet az utcán éltem. 9 éve az aszfalt hidege volt az otthonom. Jó emberek voltak akik adtak nekem enni és köszönöm nekik, de amikor este lett és elkezdett esni az eső mindenki hazament családjával... én pedig bent maradtam a sarokban gubbasztva és azon gondolkodtam milyen lenne az élet ha az ajtó másik oldalán lennék. 9 évig senki nem simogatott. Nem tudtam mi az a melegség. Nemrég fedeztem fel amikor megérkeztem az állatmenhelyre. Először féltem, de a munkatársak olyan szeretettel néztek rám hogy hagytam magam elragadtatni. Azóta soha nem hagyják abba hogy kis szív alakú kötözőket raknak a lelki sebeimre. Most már tudom hogy az emberek képesek szeretetet adni... de még mindig nem tudom mi az hogy van egy saját emberem. A saját családom. A munkatársak azt mondták hogy nem fogják feladni, hogy valahol van egy különleges személy aki nem nézi a koromat vagy méretemet hanem inkább azt vágyja hogy pótolja az elvesztegetett időt. Valaki aki meg akarja adni nekem életem legjobb éveit. Nem kérek sokat. Csak egy meleg sarok, egy rutin és néhány kar ami szorosan átölel amikor félek. Nem kell semmi mást tenned csak hogy szeress engem: Ha magadhoz veszed akkor az állatmenhely fedezi a költségeimet. Neked csak ki kell nyitnod a szívedet; ők már gondoskodnak az állatorvosról és az ételről. Nem akarok mindenki kutyája lenni és senkié örökre. Szeretni akarlak én. Adnál nekem egy esélyt hogy megismerjem mi az otthon mielőtt túl késő lenne? Ha meg akarsz változtatni a sorsomat hívj minket 692 87 19 84
Olvasd el az eredetit (es)
«Hola… Me llamo Abu y nunca he tenido un hogar.» Tengo 9 años y sé que no soy el perro que todo el mundo busca. Mi pelo ya tiene canas, mi tamaño no es el de un cachorrito faldero y en mis ojos se nota el cansancio de haber vivido una vida entera a la intemperie. Durante 9 años, mi hogar fue el frío asfalto de un pueblo. Había personas buenas que me dejaban algo de comer, y se lo agradezco, pero cuando caía la noche y empezaba a llover, todos entraban a sus casas con sus familias… y yo me quedaba fuera, acurrucado en cualquier rincón, preguntándome qué se sentiría al estar del otro lado de la puerta. En 9 años en la calle, jamás nadie me había acariciado. No sabía lo que era ese calor. Lo descubrí hace poco, cuando llegué a la protectora. Al principio tenía miedo, pero los voluntarios me miraron con tanta ternura que me dejé llevar. Desde entonces, no paran de ponerme tiritas en forma de besos en las cicatrices de mi alma. Ahora sé que los humanos pueden dar amor… pero me falta saber lo que es tener mi propio humano. Mi propia familia. Dicen los voluntarios que no van a tirar la toalla conmigo, que en algún lugar hay una persona especial que no mirará mi edad ni mi tamaño, sino mis ganas de recuperar el tiempo perdido. Alguien que quiera regalarme los mejores años de mi vida. No quiero pedir mucho. Solo un rincón calentito, una rutina, y unos brazos que me aprieten fuerte cuando tenga miedo. No tienes que preocuparte por nada más que por quererme: Si me tienes en acogida, la protectora se hace cargo de todos mis gastos. Tú solo tienes que abrirme tu corazón; del veterinario y la comida ya se encargan ellos. No quiero ser el perro de todos y de nadie para siempre. Quiero ser tuyo. ¿Me das la oportunidad de saber lo que es un hogar antes de que sea demasiado tarde? Si quieres cambiar mi destino, llámanos 692 87 19 84
Megjelent ma
