Babbel örökbefogadása
Pomeranian · Férfi · Fiatal · 2 évek
Egy több mint 80 éves hölgy karácsonyra két gyönyörű kutyát kapott a gyerekeitől néhány évvel ezelőtt. Ez egy kedves gesztus volt, de nem volt túl bölcs. Mi van, ha valami történik a gazdájukkal? Ez nem volt probléma, amíg el nem jött az a pont, amikor anyuka hirtelen megbetegedett és a forróság áldozata lett. Egyik gyerek sem akarta a kutyákat. Egyszer a mama legkedvesebb tulajdonai voltak, de most már nem számítanak. A gyilkos állomásra kerültek, ahol egy fojtogatóan forró ketrecben várták sorsukat. A gazdájuk szíve megszakadna, ha tudná, hogy ezt tették a legdrágább tulajdonával a földön. Mi magunkhoz vettük ezeket a szegény teremtményeket, és most lassan jobban vannak, de még nem otthon. Emberek és csapatunk kényezteti őket, és megpróbáljuk kitörni a ketrecből. Egy kutya sem érdemli meg, hogy ketrecben legyen. Elkalandoztak, és nagyon szomorúak, a szemükben unalom látszik, és azt szeretnék, ha minden úgy lenne, mint régen, a gazdájukkal a karjukban, együtt a kertben, mozgásban, a jutalomfalatoknál. Knabbel és Babbelet természetesen külön is el lehet helyezni, de lehetőleg egy stabil és magabiztos kutyával. De mi úgy látjuk, hogy a legjobb, ha ugyanabban az időben hagyják el a menhelyet, mindketten a saját új biztonságos otthonukba, hogy egyikük se maradjon hátra.
Olvasd el az eredetit (nl)
Een oud dametje van over de 80 jaar kreeg enkele jaren geleden van haar kinderen twee prachtige hondjes voor kerst. Het was een lief gebaar, maar niet erg verstandig. Wat als er iets zou gebeuren met hun (oude) baasje? Dat was allemaal geen probleem, tot puntje bij paaltje kwam en mama lief plots ziek werd en bezweek onder deze verzengende temperaturen. Geen van de kinderen wilde de hondjes. Ooit het dierbaarste bezit van hun mama, maar nu niet meer van tel. Ze belandden in het dodenstation waar ze in een stikkend hete kooi zaten af te wachten wat hun lot nu zou worden. Hun baasje haar hart zou breken moest ze weten dat dit haar dierbaarste bezit op aarde werd aangedaan. We namen deze sukkeltjes binnen en nu ze bij ons zijn, gaat het stilaan beter, maar we zijn geen “thuis”. Onze mensen en team verwennen hen en proberen hen uit hun schulp te laten komen, maar geen enkele hond verdient het om in een hok te moeten zitten. Ze zijn het padje af en zijn heel triestig, kijken dof uit hun oogjes en wilden dat het weer zoals vroeger was, bij hun baasje op schoot, samen in de tuin, op stap, aan de lekkernijen. Knabbel en Babbel kunnen zeker apart geplaatst worden maar liefst bij een stabiel en zelfzeker hondje. Maar we zien hen wel liefst tegelijkertijd vertrekken uit de refugio, elk naar hun nieuwe veilige haven, zodat er geen van hen moet achterblijven.
Megjelent ma
