Henry örökbefogadása
Férfi · Felnőtt · 4 évek
Neveztek el Errikosnak (Henry) mert emlékeztet egy nemesre, talán egy lovagra, vagy legalábbis egy fontos emberre másik korból. Hosszú fekete fülének látványa úgy néz ki, mintha egy ilyen poroszlós kalapot viselné a hivatalnokok korábbról, és a szőre a testére olyan, mint egy drága selyem kabát, enyhén és folyamatosan ölelve azt, aki viseli. Volt idő, amikor egy Elizabethi nyakövet kellett viselnie, és a hasonlóság majdnem színpadi lett. Ülve a kis házában, tőlünk messze nézve, valamint enyhe gúnnyal és kicsit sznobosan nézett le az orrán, mintha meg volt győződve arról, hogy nem nekünk szánták, hanem magas pozícióra. Viccet szóba hozva, Errikos azok közé a kutyák közé tartozik, amelyek rendkívüli arckifejezést tudnak mutatni. Csak annyit kell figyelni, ahogy mozdulatlanul áll, és már teljes történeteket is felépíthetsz körülötte. Azonban ebben a jelenlétben egy szomorú múlt is rejtőzik. A tripolitai közigazgatási menhelyen élt, ahol szomjúságtól csonkára soványodott. Elhoztuk a szentélyünkre, és idővel lassan meggyógyult, végül egészséges testsúlyra jutott. Tényleg szép, nagyon gyengéd, kissé bizonytalan és félszeg. Vadászkutyaként valószínűleg soha nem kaptak megfelelő társaságot. Mégis mutat egy világos hajlandóságot tanulni és felfedezni. Amikor a természetben sétál, bár meglehetősen bizonytalan lehet, mindig az jár a fejében: szagokat követ, orrát a földre téve, folyamatosan felfedezve. Ez megnyugtatja, és segít neki bízni magában. A városban óvatosabb és könnyen megijed, de együttműködő. Akkor is, ha bizonytalan, ha kis ételt és türelmet kínálsz neki, válaszol. Ideálisan Errikos egy rendszeres és türelmes emberre vár, aki talán nyugodt környezetben él, kevés túl erős stimulusmal. Nagyszerű lenne, ha ez az illető ugyanolyan sokat szeretne sétálni a természetben, mint Errikos. Amikor a városba megy, bizonytalan és félséges, mégis együttműködő, és bár félelme van, ha ételt kínálsz neki, szívesen elfogadja...
Olvasd el az eredetit (en)
We named him Errikos (Henry) because he reminds us of a nobleman, perhaps a knight, or in any case an important man from another era. His long black ears look as if he is wearing one of those powdered wigs aristocrats once wore, and his coat falls over his body like an expensive velvet overcoat, light and fluid, embracing the one who wears it. There was a period when he had to wear an Elizabethan collar and the resemblance became almost theatrical. Sitting in his little house, looking at us from a distance, he seemed to gaze ever so slightly down his nose, with a hint of snobbishness, as if convinced he was not born to be among us but destined for high office. Jokes aside, Errikos is one of those dogs with extraordinary expressiveness. You only have to watch him standing still and you can build entire stories around him. Behind that presence, though, there is a sad past. He lived in the municipal shelter of Tripoli, where he was reduced to a skeleton from starvation. We brought him to our sanctuary, and over time he slowly recovered and finally reached a healthy weight. He is truly beautiful, very gentle, a little hesitant and fearful. As a hunting dog, it is likely he was never properly socialized. Still, he shows a clear willingness to learn and to explore. When he walks in nature, no matter how unsure he may feel, he does what he knows best: he follows scents, nose to the ground, constantly exploring. It grounds him and helps him build confidence. In the city he is more cautious and easily frightened, yet cooperative. Even when he is unsure, if you offer him a bit of food and patience, he will respond. Ideally, Errikos is looking for a person with routine and patience, someone who perhaps lives in a quiet neighborhood with few overwhelming stimuli. It would be wonderful if that person also loves walks in nature as much as Errikos does. When he goes out into town he is hesitant and fearful, yet cooperative, and as much as he is afraid, if you have food to cajole him he will gladly eat it.
Megjelent 4 hónappal ezelőtt
