Viky (Βίκυ) örökbefogadása
Keverék fajta · Nő · Kölyök · Életkor ismeretlen
Vicky 9 hónapos, 15 kg. Képzeld el, hogy megszületsz és még az életet sem ismered, az egyetlen választásod az eutanáziát jelenti. Ez volt Vicky kezdete. Csak két és fél hónapos volt. Egy kiskutya, megbénult hátsó lábakkal, neosporosis diagnózissal. A tartományban, ahol megtalálták, senki sem gondoskodott róla, és nem volt pénz a szükséges műtétekre. Így elvitték az eutanáziára. Két és fél hónap. Nem volt ideje futni. Nem volt ideje játszani. Nem volt ideje érezni, hogy valahol otthon van. És mégis, már néhányan úgy döntöttek, hogy az élete nem ér meg folytatódni. Vickyt az utolsó pillanatban mentették meg. Több műtéten és nehéz eljáráson esett át hátsó lábaiban, hogy funkcionálissá váljon. Az életének első napjától kezdve fájdalommal élt. Ismerte a kórházi klinikákat, a teszteket, a kezeléseket és a szorongást, jóval azelőtt, hogy megtanulta volna, mit jelent a játék. És mégis, Vicky nem adta fel. Ma sétál, játszik, fut és szeretetet kér. Minden nap úgy élvezi, mintha tudná, milyen keményen nyerte meg. Azonban a neosporosis egész életében elkíséri. Rendszeres tesztekre, titermérésre és folyamatos ellenőrzésre lesz szüksége. Nem tudhatjuk, hány évig fog élni, vagy hogyan fog alakulni az állapota. Lehet, hogy nem él olyan sokáig, mint egy másik kutya. És egy nap, amikor a betegség befolyásolja az életminőségét, a gazdájának mellette kell állnia, és meg kell hoznia a legnehezebb döntést. De Vicky ma nem hal meg. Ma él, fut, szeret. És nem érdemli meg, hogy az életét, amit megkapott, csak a végével töltsön. Olyan személyt keresünk, aki nem beteg kutyaként fogja látni. Aki nem sajnálja, hanem szereti. Aki tudja, hogy az együtt töltött életük nem lesz olyan hosszú, mint szeretnék, de úgy dönt, hogy minden napját biztonsággal, játékkal, gondoskodással és igazi szeretettel tölti. Egy személy, aki megígéri neki: „Nem tudom, meddig leszel itt. De tudom, hogy amíg itt vagy, megpróbálom értékesebbé tenni az életedet.” Vicky nem kér sokat. Nem azt kéri, hogy a halálra várjon. Végül is, hogy kezdje el élni az életét.
Olvasd el az eredetit (el)
💪🏽Vicky 💪🏽9 μηνών 💪🏽15 κιλά Φαντάσου να γεννιέσαι και, πριν προλάβεις να γνωρίσεις τη ζωή, η μοναδική επιλογή που σου δίνουν να είναι η ευθανασία. Αυτή ήταν η αρχή της Βίκυς. Ήταν μόλις δυόμισι μηνών. Ένα μωρό με παράλυτα πίσω άκρα, διαγνωσμένο με νεοσπορίωση. Στην επαρχία όπου βρέθηκε δεν υπήρχε ο κατάλληλος άνθρωπος για να τη φροντίσει, ούτε τα χρήματα για τις επεμβάσεις που χρειαζόταν. Έτσι, την πήγαιναν για ευθανασία. Δυόμισι μηνών. Δεν είχε προλάβει να τρέξει. Δεν είχε προλάβει να παίξει. Δεν είχε προλάβει να νιώσει πως είναι να ανήκεις κάπου. Κι όμως, κάποιοι είχαν ήδη αποφασίσει ότι η ζωή της δεν άξιζε να συνεχιστεί. Η Βίκυ σώθηκε την τελευταία στιγμή. Ακολούθησαν αλλεπάλληλα χειρουργεία και δύσκολες επεμβάσεις στα πίσω πόδια, ώστε να μπορέσει να γίνει λειτουργική. Από την πρώτη ημέρα της ζωής της έμαθε να ζει με τον πόνο. Έμαθε τα κτηνιατρεία, τις εξετάσεις, τις θεραπείες και την αγωνία πολύ πριν μάθει τι σημαίνει παιχνίδι. Κι όμως, η Βίκυ δεν παραιτήθηκε. Σήμερα περπατάει, παίζει, τρέχει, ζητάει χάδια. Χαίρεται την κάθε ημέρα σαν να γνωρίζει πόσο δύσκολα την κέρδισε. Η νεοσπορίωση, όμως, θα τη συνοδεύει σε ολόκληρη τη ζωή της. Θα χρειάζεται τακτικές εξετάσεις, μέτρηση τίτλων και συνεχή παρακολούθηση.Δεν μπορούμε να γνωρίζουμε πόσα χρόνια θα ζήσει ούτε πώς θα εξελιχθεί η κατάστασή της. Ίσως να μη ζήσει όσα ένας άλλος σκύλος. Και κάποια ημέρα, όταν η ασθένεια επιβαρύνει την ποιότητα της ζωής της, ο άνθρωπός της θα χρειαστεί να σταθεί δίπλα της και στην πιο δύσκολη απόφαση. Αλλά η Βίκυ δεν πεθαίνει σήμερα. Σήμερα ζει, τρέχει, αγαπά. Και δεν της αξίζει να περάσει τον χρόνο που κέρδισε περιμένοντας απλώς το τέλος της. Αναζητούμε έναν άνθρωπο που δεν θα τη δει ως «το άρρωστο σκυλί». Έναν άνθρωπο που δεν θα τη λυπηθεί, αλλά θα την αγαπήσει. Που θα γνωρίζει ότι ίσως η κοινή τους ζωή να μην κρατήσει όσο θα ήθελε, αλλά θα αποφασίσει ότι κάθε ημέρα της μπορεί να γεμίσει ασφάλεια, παιχνίδι, φροντίδα και αληθινή αγάπη. Έναν άνθρωπο που θα της υποσχεθεί: «Δεν ξέρω για πόσο θα είσαι εδώ. Ξέρω, όμως, ότι για όσο είσαι, θα κάνω τη ζωή σου να αξίζει». Η Βίκη δεν ζητάει πολλά. Ζητάει να μη ζήσει περιμένοντας τον θάνατο. Ζητάει, επιτέλους, να αρχίσει να ζει.
Megjelent előző hét
