Finja örökbefogadása
Nő · Fiatal · 2 évek
Hoppla! Itt vagyok, a kis Finja, aki hátsó részén mindig rosszat tűz! Még emlékszel rám? Az a kis macska voltam, akit B 420 Burgbrohl nála találtak 2023. október 24-én, és mit mondhatok: senki sem hiányolt engem, még akkor sem, amikor komoly sérüléseim voltak. De mindegy is, itt az állatmenhelyen nagyon szerető emberek vannak, akik teljesen csodálatosnak tartanak, és valójában átköltöztem egy gondozó otthonba. Hát, itt az élet úgy szól "Gott in Frankreich", és bár nyugalomban kellene lennem, gyorsan megéreztem a késztetést futni. A gondozó anyukám mindent megpróbált, hogy megnyugodjak – hiszen a kis lábaimnak gyógyulniuk kellett – de kihajítottam magam a karjából, és elkezdtem futni a saját futópályámon. Röviden szólva, a lábaim jól bírták, és a világom rendben volt. Azonban az a szar fém még mindig ott volt egyik lábamban. De mivel minden rendben gyógyult és összeesett, most végül eltávolítják. Aha, ... volt még valami más! Tehát nemcsak a anyagot vették ki... ah, idősebb lettem ugyan, és volt ez a gyermekkortól a serdülőkorhoz való átmenet... másként fogalmazva: kissé kövér lettem. Ouch, elmondhatom, ez volt valami. Nem értettem, mi történik velem, és két hét múlva ismét megtörtént. Ezért logikus volt, hogy a műtét során elvégezzék a sterilizálást. Most jönnek ki a varrások, és remélhetőleg hamar át tudok költözni a végleges otthonomba. álmodozom egy párbajpartner, egy nagyon nyugodt, vidéki környezet, így soha többé ne történjen ilyen súlyos baleset. A legfontosabb, hogy legyen egy személy, aki minden kívánságomat olvasni tudja a szememből. Kérdés, hogy érdekel-e? Akkor regisztrálj közvetlenül az állatmenhelyen, és ők egyeztetnek egy találkozót a gondozó otthonommal.
Olvasd el az eredetit (de)
Hoppla! Hier komme ich, die kleine Finja mit dem Schalk im Nacken! Erinnert Ihr Euch noch an mich? Ich bin das Fundkitten von der B 420 Burgbrohl vom 24.10.2023 und was soll ich sagen: Keiner hat mich bisher vermisst und das, wo ich so schwere Verletzungen hatte. Aber egal, denn ich habe hier im Tierheim superliebe Menschen, die mich total klasse finden und dann durfte ich doch tatsächlich auf eine Pflegestelle umziehen. Mann, das ist ein Leben hier wie „Gott in Frankreich“ und obwohl ich mich schonen sollte, verspürte ich schnell den Drang, zu rennen. Meine Pflegemama hat alles versucht, um mich ruhig zu halten – schließlich sollten meine Beinchen ja heilen – bin ich ihr als bald aus dem Arm gesprungen und hab meine persönliche Rennbahn eröffnet. Kurzum, meine Beine habe es super mitgemacht und meine Welt war in Ordnung. Allerdings war dieses blöde Metall halt immer noch in einem Beinchen. Aber da alles super abgeheilt und zusammengewachsen ist, wurde es dann jetzt endlich entfernt. Ähhh, … da war noch etwas! Also mir wurde nicht nur das Material… ähhh ich bin da ja in der Zeit auch etwas älter geworden und da gibt es so einen Übergang vom Kind zum Pubertier… sprich: ich wurde rollig. Auweia, ich kann Euch sagen, das war ja vielleicht was. Ich habe überhaupt nicht verstanden, was mit mir passiert und kaum 2 Wochen später direkt wieder. Da lag es dann nahe, während der OP meine Kastration gleich mitzumachen. Jetzt werden bald die Fäden gezogen und dann darf ich hoffentlich ganz bald in mein endgültiges Zuhause umziehen. Ich träume von einem Sparringspartner, einem sehr verkehrsberuhigten, ländlichen Umfeld, damit mir nie wieder so ein schlimmer Unfall passiert. Das Allerwichtigste ist Personal, was mir jeden Wunsch von den Augen abliest. Ach übrigens, ich bin eine ganz verrückte Nudel und habe den Schalk im Nacken. Na, neugierig geworden? Dann melde Dich direkt im Tierheim und die machen dann einen Termin mit meiner Pflegestelle aus. Bis ganz bald Eure Finja
Ingyenes fiók — 10 kapcsolat tartalmazott
Megjelent előző hónap
