Non serve sparare ai lupi örökbefogadása
Keverék fajta · Ismeretlen · Fiatal · 1 év
Online újság, az ildolomiti.it megjelentett egy interjút Luca Pianesivel Bruno Viola, juhász és a Nagy ragadozók Zootecnikai Örökségének Védelméért Szövetség (Adgp) elnökével, amelyet a nagy ragadozók elleni megelőzés területén dolgozó mezőgazdák munkájának elősegítésére hoztak létre: röviden, emberek, akik lemondtak a panaszkodásról és az illegális (ölés és mérgezés) gondolkodásról, és helyette felelős cselekedeteket végeznek, hogy lehetővé tegyék a farkasokkal való együttélést. Itt vannak az interjú kiemelései. „Nem mondhatunk igent a farkasnak” – mondja Viola. „Én juhász vagyok, és a farkas marad az ellenségem, aki elvételi azt, amit én élvezek. Azonban igent mondhatunk az együttélésként, abban az értelemben, hogy a ragadozókkal bizonyos határok között élve is lehetséges, és mind a juhászokat és mezőgazdákat szeretném, hogy ezt megértsék, akik fájdalmukban sírnak, amikor a farkas megölja állataikat.” Bruno Viola és társai rájöttek, hogy a komoly elköteleződés, a szenvedély, a kutyák és jól felépített kerítések segítségével lehetséges harcolni és legyőzni a farkast, fegyverek nélkül és felesleges öléseket nélkülözve: „Valójában elegendő informálódni ahhoz, hogy tudjuk, az ölések sokkal veszélyesebbek lehetnek, mint bármi más, ha nem alaposan tanulmányozzák őket, mert megzavarják a csapatokat, és akkor valami miatt félni kell, mert anélkül, hogy irányt mutatnának, a különálló egyedek úgy viselkedhetnek, hogy nincs hierarchia és rend.” Világos, hogy Bruno jól ismeri a farkast, érintkezésben van vele, „bár soha nem mutatkozik nekem” – magyarázza. „Tudom, hogy ott van, például éjjel, a kutyák észreveszik, a kamerák jeleznek, de ő mindenkit lát, kivéve engem, mert tudja, hogy én vezetem a nyájat. A farkas okos, nagyon is. De mi juhászok képesek vagyunk legyőzni őt, amíg készen állunk és elláttuk magunkat. És ezt szeretném tisztázni. Három évvel ezelőtt a Vallarsa tetején több mint húsz juhot öltek meg. Két évvel ezelőtt érkeztem a juhász kutyákkal és jól felépített kerítésekkel, de nélküli őrkutyákkal, és elvesztettem 11 juhot. Mióta őrkutyáim vannak, több mint egy év óta nem volt veszteségem, kivéve egy este, augusztus 30-án, amikor rossz idő elszakította a nyájat, széllel és esővel, és elvesztettem egy lótagot, egy juhot és két bárányt. De ez egy kivételes eset volt. Kemény munka és megfelelő óvintézkedések csökkentik jelentősen a kockázatot.” Bruno elmondja, hogy a legelőn egy valós piramis van. A csúcsra a juhok kerülnek, utána a juhász, majd a juhász kutya, végül az őrkutya. „Ezek a kutyák harmonikusan kell, hogy együttműködjenek az összes többi kutyával: nincs olyan, hogy a Maremmano például nem hagyja, hogy a juhász kutya dolgozzon, és a másik nem válaszol a parancsaimra. De a csúcsra a juhok kerülnek. Én és a kutyák értük dolgozunk, és ezért soha nem mondanék „hosszú életet a farkasnak”. Ő még mindig az enyém, az együttműködőink ellensége, de vannak olyan módok, amelyekkel együtt lehet élni vele, még ha az is nehézkes is. Az őrkutya és az elektromos kerítések, mind mobil, mind rögzített formában, az illetékes Erdészeti és Állati Élőhelyi Intézethez fordulni kell. De aztán tanulni kell a kutyák kezelésére és nevelésére, valamint a kerítések telepítésére.” Az őrkutyák közvetlenül a Maremmano Abruzzese juhász körből származnak, de bár ezek a fajták hozzászoktak a juhok közötti életre és tudják a viselkedésüket a farkassal szemben, szociális kapcsolatot kell kialakítaniuk a nyájjal, és teljes tisztelettel kell bánniuk az állattal. „Ez az egyik alapvető követelmény, hogy csatlakozhassunk a szövetséghez” – magyarázza Bruno. „A kutyáknak jól kell bánni velük, és egészségesnek kell lenniük. Sok ételt fogyasztanak, ezért az Almo Nature (egy olyan vállalat, amely élelmiszert gyárt, amely ingyenes élelmiszert biztosít a szövetség kutyáinak) megállapodása alapvetően szükséges, mert lehetővé teszi, hogy megtakarítsunk az élelemre vonatkozóan. A kerítések tekintetében a pólóknak jól be kell ütni, a vezetékek jól megfeszítettek kell legyenek, nem szabad közeli domboldalak mellett elhelyezni őket. A meteorológiai viszonyokat és a faállomány közelét figyelembe kell venni. Röviden, ismeretet és figyelmet igényelnek. Mint szövetség, készen állunk arra, hogy minden juhász kollégánkhoz segítsünk, és elmagyarázzuk, amit tudunk és megtanultunk idővel. Az egyetlen valós bizonyosság az, hogy a lőszereken kívül nincs más megoldás, és akik abbahagyják a sírást, panaszkodást és a válaszok keresését Európától vagy bárkitől, nem tudják valóban megvédeni állataikat, amelyek a legértékesebb tulajdonunk.
Olvasd el az eredetit (it)
Il quotidiano online ildolomiti.it ha pubblicato un'intervista di Luca Pianesi al pastore Bruno Viola, presidente dell’Associazione per la Difesa del Patrimonio Zootecnico dai Grandi Predatori (Adgp) , nata per valorizzare e divulgare il lavoro svolto dagli allevatori nel campo della prevenzione dai grandi predatori: insomma gente che ha abbandonato le lamentazioni e l'idea stessa di illegalità (uccisioni e avvelenamenti) e mette in campo, invece, azioni responsabili per rendere possibile la convivenza con i lupi. Ecco le parti salienti dell'intervista. ”Noi non possiamo dire sì al lupo – dice Viola – Io sono un pastore e comunque il lupo resta il mio nemico, quello che mi leva ciò per il quale vivo. Però diciamo sì alla convivenza nel senso che convivere con questi predatori entro determinati limiti, si può fare e vorrei che lo capissero tutti i miei colleghi pastori e allevatori che piangono quando il lupo uccide loro degli animali”. Bruno Viola e i suoi colleghi si sono accorti che con impegno, passione, cani da guardiana e recinti ben fatti si può combattere e battere il lupo senza fucili e inutili uccisioni: “Anzi, basta informarsi per sapere che gli abbattimenti rischierebbero di essere più pericolosi che altro se non studiati più che bene, perché si destabilizzano i branchi e allora lì sì c’è da aver paura perché senza guida gli esemplari rischiano di andare ognuno per conto loro, senza gerarchie e ordine”. Si sente che Bruno il lupo lo conosce bene, ci vive a contatto, ”anche se con me non si fa mai vedere – spiega – io so che c’è, per esempio la notte, se ne accorgono i cani, me lo segnalano le fototrappole ma lui si fa vedere da tutti tranne che da me perché sa che sono io quello che guida il gregge. Il lupo è furbo, molto. Ma noi pastori possiamo batterlo, basta essere preparati e attrezzati. Ed è questo che mi preme far capire. Tre anni fa in cima alla Vallarsa erano state abbattute oltre una ventina di pecore. Due anni fa ero arrivato io con i cani da conduzione e i recinti ben fatti, senza cani da guardiana e avevo perso 11 pecore. Da quando ho i cani da guardiana, da oltre 1 anno non ho avuto più perdite se non in una notte, era il 30 agosto scorso, quando il mal tempo ha spaccato il gregge, tra vento e pioggia, e ho perso un asino, una pecora e due agnelli. Ma è stato un evento eccezionale. Lavorando sodo e usando i corretti accorgimenti il rischio si riduce moltissimo”. Bruno spiega che al pascolo c’è una vera e propria piramide. Al vertice ci sono le pecore, poi c’è il pastore, poi i cani da conduzione e infine i cani da guardiana. ”Questi ultimi devono essere in sintonia con tutti gli altri: non esiste che un maremmano, per esempio, non lasci lavorare il cane da conduzione e quest’ultimo non risponda alle mie indicazioni. Ma al vertice di tutto ci sono le pecore. Io e i cani lavoriamo per loro e per questo non mi sogno di dire viva il lupo. E’ comunque il mio, il nostro, avversario ma i modi per conviverci ormai sono tanti anche se richiedono impegno. Per i cani da guardiana e i recinti elettrificati, sia mobili che stabili, basta rivolgersi all’istituto foreste e fauna della Provincia. Ma poi bisogna imparare a gestire e crescere i primi e a piantare i secondi”. I cani da guardiana arrivano direttamente dal circolo del pastore maremmano abruzzese ma, anche se sono linee abituate a vivere tra le pecore e sanno come comportarsi con i lupi, necessitano di abituarsi al gregge e vanno cresciuti nel pieno rispetto dell’animale. ”E’ questo un requisito fondamentale per poter entrare nell’associazione – spiega ancora Bruno – i cani vanno trattati bene e devono essere in salute. Poi consumano un sacco di cibo e per questo l’accordo con Almo Nature ( azienda produttrice di alimenti che fornisce gratuitamente agli allevatori dell'associazione il cibo per i cani , ndr ) è fondamentale perché ci permette di risparmiare sul loro nutrimento. Per quanto riguarda i recinti devono essere ben piantati i paletti, ben tesi i fili, non vanno messi vicino alle rampe. Va tenuto conto delle condizioni atmosferiche, della vicinanza agli alberi. Insomma necessitano di conoscenza e attenzione. Come associazione siamo pronti ad aiutare tutti i nostri colleghi allevatori per spiegargli quello che sappiamo e abbiamo imparato nel tempo. L’unica vera certezza è che sparare non è la soluzione e chi si ferma a piangere, a lamentarsi e a chiedere risposte all’Europa o a chissà chi non riuscirà a difendere davvero i suoi animali che sono il nostro bene più prezioso”.
Megjelent 4 hónappal ezelőtt
