Norris örökbefogadása
Keverék fajta · Férfi
25 kilométerre Varsó központjától, a főváros agglomerációjában, az iskolázott, látszólag tudatos emberek világának közvetlen közelében, Ożarów önkormányzatában találták meg Norrist. Egy láncdarab volt a nyakában, beteg fülekkel, laza fogakkal és elváltozásokkal a testén, valamint a séták során is. Ebben a nagy világban senki, de senki nem vette észre a szegény hatalmas kutya szenvedését. Norris úgy került elő, mintha csak a semmiből lett volna ott. Nem egy öreg kutya. Egy összetört kutya. Május óta gyógyítjuk. És egyre jobban és jobban sikerül. Fizikailag Norris kijött a nehéz helyzetből. De lehet-e érzelmileg helyreállítani ilyen rövid idő alatt? Nemrég Norris sétálni kezdett. Szépen sétál pórázon, nem húz. Lépésről lépésre, mancsa után. Babakocsi? Autó? Kutya kerítés mögött? Vonat? Semmi ilyesmi nem ijeszti meg Norrist. Orrtörleszkedik, elvégzi a fiziológiai szükségleteit. A kutya tökéletes. Tehát mitől félünk? Attól, hogy Norris észrevétlen marad: nem néz az ember szemébe, nem ugrik örömében és nem élvezi a látványt. Milyen keserű lehet egy olyan személy emléke, aki látja, hogy közömbös vele szemben? 🙁 Norrist nézegetve nehéz bármiféle örömet vagy életkedvet felfedezni benne. Norris kivételesen nyugodt. Tud együttműködni más kutyákkal. Emberekkel való érintkezésben zavartalan. És maga is hihetetlenül megható. Felkeltette az igényt a vele való foglalkozásra és törődésre. Norrisnak nagyon szüksége van egy szerető otthonra. Egy olyan otthonra, amely felébreszti benne az életörömöt. Nemrég Norris egy alig észrevehető csóválással üdvözölte a sétát. 🙂 Ez azt jelenti, hogy hamarosan már nem fogja tudni kivárni a sétákat és simogatásokat?
Olvasd el az eredetit (pl)
25 kilometrów od Warszawy, w otulinie stolicy, aglomeracji wielkiego miasta, zaraz obok świata wykształconych, niby świadomych ludzi, w gminie Ożarów został znaleziony Norris. Pies z kawałkiem łańcucha na szyi, z chorymi uszami, startymi zębami i zmianami na boku oraz przy odbycie. W tym wielkim świecie nikt, ale to nikt, nie zwrócił uwagi na nieszczęście i ogromne psie cierpienie. Norris został znaleziony ot tak, na ulicy. Nie został odebrany interwencyjnie, pojawił się znikąd. Norris nie jest starym psem. Jest psem zniszczonym. Od maja przywracamy go do zdrowia. I idzie nam to coraz lepiej. Fizycznie Norris wychodzi na prostą. Ale czy w tak krótkim czasie da się zwrócić go światu również emocjonalnie? Od niedawna Norris wychodzi na spacery. Bardzo ładnie chodzi na smyczy, nie ciągnie. Powolnym krokiem, łapka za łapką, idzie do przodu. Wózek? Samochód? Pies za ogrodzeniem? Pociąg WKD? Nic z tych rzeczy nie jest Norrisowi straszne. Wącha, załatwia swoje potrzeby fizjologicznie. Pies idealny. Więc czego się boimy? Tego, że Norris nie zostanie zauważony: nie lgnie do człowieka, nie skacze z radości i nie cieszy się na nasz widok. Jak przykre wspomnienie człowiek musi w nim budzić, że jest mu obojętny? 🙁 Kiedy się patrzy na Norrisa trudno dostrzec w nim radość czy ożywienie. Norris jest wyjątkowo spokojny. Umie funkcjonować razem z innymi psami. W kontaktach z ludźmi jest nienachalny. A sam w sobie jest ogromnie rozczulający. Wzbudza potrzebę zaangażowania oraz opieki nad nim. Norrisowi bardzo potrzebny jest kochający dom. Dom który wzbudzi w nim jeszcze radość życia. Ostatnio Norris zaszczycił nas małym, ledwo zauważonym merdnieciem ogonka przed spacerem 🙂 Czy to oznacza, że niedługo nie będzie się mógł doczekać spaceru i głasków? Bardzo mocno w to wierzymy 🙂
Megjelent 2 hónappal ezelőtt
