Chardo örökbefogadása
Keverék fajta · Ismeretlen
Jó napot, a nevem Chardo. Nagyon jó kutyás állapotban vagyok és nagyon szép vagyok. Fehér selymes szőröm van, és vicces foltok a lábaimon. A barna füleim csodálatosak, és a szemem sötétbarna. De anyám mindig azt mondta, hogy nem szabad büszkének lennem, mert már megtalálta a megfelelő otthont. De kezdjük el: Az előző gazdánk felkötötte Dres bátyomat és engem egy fa alá, elment, és soha többé vissza nem jött. Gondoltuk, ennyi volt. De az anyukánk maradt velünk. Nem hagyott cserben minket. Ezután néhány önkéntes segítő feloldotta a köteleket, és hozzánk hozta a városi állatmenhelyre. Ott vártunk két évet, mint annyi másik. Senki nem akart nekünk otthont adni. Nem panaszkodom a menhelyről, de ott tényleg rosszul voltunk. De egy nap egy kis csoda történt. Idegen állatvédelmi dolgozók jelentek meg, és kihoztak minket a kátrányból. Nagyon esett, emlékszem. Elvitték minket egy másik állatmenhelyre, az ADVCA-ba Zaragocába. Most sokkal jobb helyen voltunk. Volt saját száraz szobánk, kényelmes pihenőhelyekkel és tele ételből. És mindenki barátságos volt. Egy kedves nő játszott bennünkkel. Az nagyon jó volt. Még soha nem játszottak velem. Bár sok rosszat éltem át, a kutyaszövetségem szerint a fizikai és mentális állapotom csúcsformában van. Ez igaz! De őszintén: Bár teljesen javultam a menhelyhez képest, most végleg egy otthonra vágyom, ahol szeretnek. Szeretnék kellemes sétákat, és talán sportolni is. Kutyakiképzésen jó tanuló lennék. Már jól tudom kezelni a vezetéket, és sokkal többet szeretnék megtanulni. Tiszta marad a szobánk. Jó viselkedést mutatunk a házivédőnél és a kocsiban. Valóban a legjobbat próbáljuk.
Olvasd el az eredetit (de)
Guten Tag, mein Name ist Chardo. Ich bin im allerbesten Hundealter und ziemlich gutaussehend. Weißes seidiges Fell und lustige Sommersprossen an den Beinen. Braune Öhrchen zum Anbeißen, dunkelbraune Augen. Aber ich soll nicht prahlen, sagte meine Mama immer, die schon ein neues Zuhause gefunden hat. Aber ganz von vorn: Unser ehemaliger Besitzer hat meinen Bruder Dres und mich an einen Baum gebunden, ist weggegangen und nie wieder gekommen. Wir dachten, das war’s jetzt. Unsere Mama aber, ist bei uns geblieben. Sie hat uns nicht verlassen. Dann haben uns freiwillige Helfer losgebunden und ins städtische Tierheim gebracht. Zwei Jahre haben wir dort gewartet, wie so viele andere auch. Niemand wollte uns ein Zuhause geben. Ich möchte ja nicht über die Unterkunft meckern, aber es war wirklich schlimm dort. Doch eines Tages geschah ein kleines Wunder. Fremde Tierschützer tauchten auf und holten uns aus dem Zwinger. Er regnete sintflutartig, das weiß ich noch. Sie brachten uns in ein anderes Tierheim, das ADVCA in Zaragoza. Nun ging es uns gleich viel besser. Ein eigenes, trockenes Zimmer mit bequemen Liegeplätzen und ein gefüllter Futternapf. Und alle waren so freundlich. Eine nette Frau hat mit uns Ball gespielt. Das war toll. Noch nie hatte jemand mit uns gespielt. Obwohl ich so viel Schlimmes erlebt habe, bin ich psychisch und physisch in Top – Form, sagen meine Tierschützerfreunde. Stimmt! Aber ehrlich mal: Auch wenn ich mich schon hundertprozentig verbessert habe, was die Unterkunft betrifft, wünsche ich mir nun endlich ein Zuhause mit Menschen, die mich liebhaben. Ich wünsche mir schöne Spaziergänge und vielleicht eine sportliche Betätigung. In der Hundeschule wäre ich ein lernwilliger, braver Schüler. An der Leine gehe ich schon recht gut und ich möchte noch ganz viel lernen. Unser Zimmer halten wir in Ordnung. Beim Tierarzt sind wir brav und beim Autofahren auch. Wir geben uns wirklich viel Mühe.
Megjelent 3 hónappal ezelőtt
