Dobby örökbefogadása
Podenco · Férfi
Dobby szívét megtöri, ha ránézünk. Még egy kicsit is jobban. Mert bármennyiszer látjuk az elhagyatottságot közelről, sosem szokunk hozzá. Dobby egy újabb élő példa néhány ember kegyetlenségére. Dobby egy vadászkutyaként lett eldobva. Nem volt jó a vadászatra vagy egyszerűen nem reagált gazdájára, amikor az visszavitte őt a terepről, és így maradt a vadásztanyán. Ott túlélte, először magának kellett gondoskodnia magáról, később pedig távolról kapott élelmet, nagy félelemmel. Így telt el több mint egy év, amely alatt nem engedte, hogy elkapják. Egy év, amely során leromlott az állapota. Végül azonban elfogták és Dobby most biztonságban van a menhelyen. Az egész teste mutatja az elhagyatottságát. Jelenleg ápolják sebeit és kezelik betegségeit. Az elhanyagolt és nyomorúságos élet egyik hatása az volt, hogy elvesztette látását. Vak podenco. De miután ilyen sokáig rettegett az emberektől, Dobby meglepett bennünket azzal, hogy mint egy okos podenco, jól alkalmazkodott a menhelyi élethez. Nem fél. Amikor sétál, csóválja a farkát és kíváncsi, használva csodálatos szaglását és hallását. Mindent megtanul. A félelem az emberektől eltűnt. Csak bántalmazást ismert, és amikor kedvesen és szeretettel bántak vele, kibontakozott a személyisége. Még mindig félénk, ha megközelítjük anélkül, hogy várnánk rá, de az első pillanat után magabiztosan és nyugodtan viselkedik. Bár egyedül kell lennie egy kennelben a menhelyen, tudjuk, hogy jól kijön más kutyákkal.
Olvasd el az eredetit (es)
Cuando miras a Dobby, el corazón se te resquebraja un poquito. Otro poquito más. Y es que, por muchas veces que veas de cerca el abandono, nunca te acostumbras. Dobby es otro ejemplo vivo de la crueldad de algunos seres humanos. Dobby es un desecho de la caza. No es bueno para cazar o simplemente no acudió a la llamada de su “amo� cuando quiso recogerlo después de un día en el campo, y él se quedó en el coto de caza. Allí ha sobrevivido, buscándose la vida solo, primero, y aceptando algo de comida, de lejos, deprisa, con mucho miedo, después. Así ha pasado más de un año, en el que no se ha dejado coger. Un año en el que se ha ído deteriorando. Pero por fin se consiguió y Dobby ya está a salvo en la Protectora. Su cuerpo entero es muestra de su abandono. Ahora se están cuidando sus heridas y está recibiendo tratamiento para sus enfermedades. Uno de los efectos de tanto abandono y vida miserable ha sido que ha perdido la vista. Un podenquito ciego. Pero, tras tanto tiempo huyendo aterrorizado de las personas, Dobby nos ha sorprendido porque, como podenco listo que es, se ha adaptado bien a la vida en el refugio. No está asustado. Cuando pasea, mueve el rabito y curiosea, ayudándose de su maravilloso olfato y de su oído. Está aprendiéndolo todo. Ese miedo al ser humano ha desaparecido. Solo conocería maltrato y al ser tratado bien, con dulzura y cariño, ha salido a flote su carácter. Todavía está temeroso si nos acercamos sin que nos espere, pero pasado ese primero momento se muestra confiado y tranquilo. Aunque en la Protectora tiene que estar solo en un chenil, sabemos que se lleva bien con otros perros.
Megjelent tegnapelőtt
