Obris örökbefogadása
Keverék fajta · Férfi · Idős · 11 évek
Obris vagyok, 4,3 kg súlyú, elvittek az orvoshoz és most nagyon félek… DE NEM! Ne féljetek! Azért vittek a klinikára, hogy megnézzék a daganatomat. Amikor megvizsgálták a daganatomat, nem fájt. A daganat jó. Masszírozták a mancsaimat és jobban éreztem magam. Idegrendszer gyógyszert kaptam. Ezek az emberek! Szépek, kedvesek, karjukban hordozzák Önöket, de néha—mi nem illik?—el kell hagyniuk az állatotthont. Ritkán. De mi nem illik? Kérdezzétek meg, volt-e már olyan, hogy nem illett? Persze, hogy volt. És semmi! Ébredjetek fel, keljetek fel és éljetek tovább, a legtöbbjük még csak el sem jut a terapeutához. A kutya pedig beszél, mondja, mi nem tetszik neki és azonnal bekerül a klinikára és idegrendszer gyógyszert kap. Kettős mérce, semmi más. Most mindenki arról beszél, hogyan kell határokat húzni, hogyan ne ragaszkodjunk magunkhoz, hogyan fejezzük ki érzelmeinket és szükségleteinket. Á! Csak a filmekben van így. A valóságban rajzoljátok meg. Néhány érzékeny ember-kedvelő világ. P.S. Az, aki nyilvánosan bocsánatot kért az orvostól, mert nagyon kedves volt hozzá és örült annak, hogy panaszkodtam neki. Örült neki, sőt, ő maga is bocsánatot kért. Semmit nem jelent nekem, harcolni fogok a gyógyszerhez való jogomért, utána még értelmetlenebb lesz. P.P.S. Most otthonra várok. Nem napfényes nevelőszülőre, hanem egy normálisra, aki megérti, hogy egy kutyának néha el kell hagynia az állatotthont. Hangsúlyozom—néha! Jelenleg szép és kedves vagyok.
Olvasd el az eredetit (lt)
Aš, Obris, būdamas 4,3 kg svorio, įkandau daktariukui ir dabar labai gailiuosi… NOT! Nereikia lįsti! Mane į kliniką vežė, kad patikrintų stuburą. Kol stuburą tikrino nekandau. Geras tas mano stuburas. O pradėjo masažuot kaklą ir segiau. Grįžtu namo su vaistais nuo nervų. Tie žmonės! Esi malonus, draugiškas, tave ant rankų nešioja, tu leidi, bet nu būna - kam nepasitaiko? - kad išeini iš kantrybės. Kartais. Visai retai. Nu, kam nebūna? Pasakykit, ar kuriam iš jūsų nebūna? Aišku, būna. Ir nieko! Išsirėkiat, išsipykstat ir gyvenat toliau, dauguma net iki terapeuto nenueina. O šuo pasako, kas jam nepatinka ir iškart vežamas į kliniką ir grįžta su maišeliu vaistų nuo nervų. Dvigubi standartai, ne kitaip. O dabar visi visur tik ir kalba, kaip reikia brėžti ribas, kaip negalima laikyt savy, reikia išreikšti emocijas, išsakyti savo poreikius. Aha! Tik reels’uose taip. O realybėj nubrėžk tą . Kažkoks jautrių people pleaser’ių pasaulis. P. S. Steigėja prisakė viešai atsiprašyti daktariuko, nes jis jai labai fainas ir jai gėda, kad aš jam įkandau. Jai gėda, tegul pati ir atsiprašineja. Man giliai vienodai, aš varau savo vaistų gert, po kurių bus dar giliau vienodai. P. P. S. Šiaip aš ieškau namų. Ir ne kokio skystablauzdžio šeimininko, o normalaus, kuris supranta, kad šuo kartais irgi gali išeiti iš kantrybės. Pabrėžiu - kartais! Nes šiaip esu malonus ir draugiškas. ____________________________________
Megjelent 4 hónappal ezelőtt
