ALI FELICI örökbefogadása
Keverék fajta · Férfi · Felnőtt · 4 évek
A nevem Guendalina, és a párom halála után lettem a csoportom vezetője, Germana és Romana. A párom szörnyű lábbal megütötték, mert meg akarta védeni minket. Négy évig élveztük a boldogságot egy házban, amelyből végül a kétlábú barátunk elment. Szeretett bennünket, beszélt hozzánk, etette minket. Egy nap ismeretlen emberek jöttek hozzánk, megijesztettek, fenyegetően viselkedtünk, és talán ezért büntették meg a fiúcskánkat. Így maradtunk hároman, bizonytalan jövővel, hiszen mi csak gémek vagyunk. Élveztük egy ideig a család nélküli életet, míg az Lida Cirie’ Valli di Lanzo nevű társaság emberei meglátogattak minket, bevittek egy nagy ketrecbe, és elvitték minket. Természetesen félnénk, mert oda mentünk, hallottuk más gémek sikoltását, nem tudtuk, hová kerültünk, de hirtelen a ketrec kinyílt, és egy pillanat múlva megértettük, hogy a mi fajtáink vannak itt, meg nyulak, és mellettük tó, sok fű, fák... úgy tűnt, egy jó hely, ahol élhetünk. Igen, ez egy jó hely, nyugodtak vagyunk, senki nem fog bántani minket, van hely, étel, amennyit csak akarunk, biztosított menhely az éjszakára, de legfőbb dologként új barátokkal, akikkel szárnyalhatunk ALI FELICI-ként. A nevem Guendalina, és meg tudok nyugodni, mert tudom, hogy a két régi társam biztonságban van. Az új kétlábú barátom, aki a Lida Ciriè Társaság önkéntese, barátságos, megkerestem egy biztató simogatást, és megtaláltam. Néha történetek, mint talán a három eltévedt gém általános története, boldog végződést is érnek.
Olvasd el az eredetit (it)
Il mio nome è Guendalina e sono diventata la guida delle mie compagne Germana e Romana dopo che il nostro compagno di vita è stato miseramente ucciso con un violento calcio per il solo fatto che voleva prendersi cura di noi, voleva proteggerci. Abbiamo vissuto insieme e felici per circa 4 anni in una casa dalla quale ad un certo punto è andata via la nostra amica a due zampe. Lei ci voleva bene, ci parlava e ci nutriva. Un giorno è arrivata della gente che non avevamo mai visto prima che ci ha spaventati, reso minacciosi ed è forse per questo che il nostro maschio è stato punito. Così siamo rimaste in tre con un destino incerto su chi avrebbe potuto prendersi cura di noi, del resto siamo solo delle oche. Abbiamo vissuto un po’ senza riferimenti e senza riparo fino al giorno in cui delle brave persone di un Associazione (Lida Cirie’ Valli di Lanzo) sono venute a prenderci, messe in una grande gabbia e portate via lontano. Ovviamente eravamo spaventate perché dove siamo state portate sentivamo le grida di altre oche come noi, ci chiedevamo dove eravamo mai finite, ma ad un tratto la gabbia si è aperta e dopo un momento di smarrimento ci siamo rese conto che si c’ erano delle nostre simili ed anche delle anatre e con loro un laghetto e tanta erba ed alberi… sembrava un bel posto dove poter vivere. Si, è un bel posto, siamo tranquille nessuno ci farà del male, abbiamo spazio e cibo a volontà, un riparo protetto per la notte, ma soprattutto nuove amiche con le quali sbattere le ali felici. Mi chiamo Guendalina e posso rilassarmi perché qui so che anche le mie due vecchie compagne sono al sicuro. La mia nuova amica a due zampe che è una volontaria dell’Associazione Lida Ciriè è simpatica, ho cercato da lei una carezza rassicurante e… l’ho trovata. A volte le storie, come forse quella banale di 3 oche allo sbando hanno un lieto fine.
Megjelent előző hónap
