SOLEA – örökbefogadása
Keverék fajta · Nő
2,5 éves Savoy juhászkutya vagyok. Volt egy első családom, akik nem tudtak megbirkózni azzal, hogy egyedül maradjak. Sokáig voltam bezárva egy erkélyen, anélkül, hogy igazán megértettem volna, miért. Azóta a magányosság lett a legnagyobb kihívásom. Amikor az emberekem elmegyek, félek, hogy nem jönnek vissza és pánikba esek. Nagyon kötődő kutya vagyok az embereimhez, szeretem a simogatást. Az utóbbi hónapokban sokat megnyugodtam és önállóbb lettem, kevésbé hagyom magam elragadtatni az érzelmeimmel és képesek vagyok egyedül ülni vagy elfoglalni magam. A kirándulásokon vagyok a legboldogabb, jól érzem magam. Szeretek az elején sétálni, de mindig ellenőrzöm, hogy az emberek követnek-e engem. Jó a visszahívásom és még ha vannak is kísértések, mindig visszajövök, ha megkérdezik. A városi séták is jól mennek, bár még mindig húztam egy kicsit a pórázon, javulok. Nem félek a zajoktól, autók, robogók. Még biciklizni is tudok a nevelőszüleimmel! Más kutyákkal elég visszafogott vagyok. Figyelem, időt veszek igénybe, tiszteletben tartom a jelzéseket. Ha jól érzem magam, gyorsan nagyon játékossá válhatok! Idegenekkel szégyenlős vagyok. Előfordulhat, hogy ugatok, hogy távol tartsak, mert időre és arra van szükségem, hogy magabiztosan elfogadjam, ha beszélnek vagy simogatnak. Intelligens kutya vagyok, aki szeret tanulni. Már tudom a „ül”, „fekszik”, „a lábamnál”, „ágy”, „állj”, „tartózkodj”, „póráz” parancsokat és szeretem, ha új gyakorlatokat javasolnak nekem. Még mindig fiatal kutyának tartom magam. Hiányzott belőlem a stabilitás, nagyon erősen ragaszkodtam az emberekhez... de hatalmas alkalmazkodóképességem is van. Amit ma keresek, az egy türelmes család, jelenlévő, kész arra, hogy elkísérjenek anélkül, hogy sietnének.
Olvasd el az eredetit (fr)
J’ai deux ans et demi, je suis une berger de Savoie. J’ai connu une première famille qui n’a pas pu gérer mes difficultés à rester seule. J’ai passé de longues heures enfermée sur un balcon, sans vraiment comprendre pourquoi. Depuis, la solitude est devenue mon plus grand défi. Quand mes humains passent la porte, j’ai peur qu’ils ne reviennent pas et je panique. Je suis une chienne très proche de mes humains, j’adore les caresses. Ces derniers mois, je me suis beaucoup apaisée et j’ai gagné en autonomie, je me laisse moins submerger par mes émotions et j’arrive à me poser ou à m’occuper seule. Lors des randonnées, je suis la plus heureuse, je me sens bien. J’aime marcher devant, mais je vérifie toujours que mes humains me suivent. J’ai un bon rappel et même s’il y a des tentations, je reviens toujours si on me le demande. Les balades en ville se passent bien aussi, même si je tire encore un peu en laisse, je m’améliore. Je n’ai pas peur des bruits, des voitures, des trottinettes. Je fais même du vélo avec ma famille d’accueil ! Avec les autres chiens, je suis plutôt réservée. J’observe, je prends mon temps, je suis respectueuse des signaux. Si je me sens bien, je peux vite devenir très joueuse ! Avec les inconnus, je suis craintive. Il peut arriver que j’aboie pour garder à distance car j’ai besoin de temps et de me sentir en confiance pour accepter qu’on me parle ou qu’on me caresse. Je suis une chienne intelligente qui aime apprendre. Je connais déjà “assis”, “couché”, “au pied”, “panier”, “stop”, “pas bouger”, “laisse” et j’adore quand on me propose de nouveaux exercices. Je suis encore une jeune chienne en construction. J’ai manqué de stabilité, j’ai appris à m’accrocher très fort aux humains… mais j’ai aussi une immense capacité d’adaptation. Ce que je cherche aujourd’hui, c'est une famille patiente, présente, prête à m’accompagner sans me brusquer.
Megjelent 4 nappal ezelőtt
